Amikor lejárt a munkaidőm, levettem magamról azt a rémes és ízléstelen rózsaszín fehérneműt, amit ezek az agyatlanok munkaruhának neveznek.
Aztán megindultam a kijárat felé, de valami furcsa érzés arra késztette, hogy menjek be oda abba a helységbe, ahol nemrég még Dmitro-val szexeltem.
Nem tudtam, miért teszem ezt, csak egy pillanatra akartam látni őt, bármilyen kifogással.
Nem voltam hozzászokva, hogy szex után csak úgy elküldjenek, hogy ne simogassanak utána még órákig, és most nőként nagyon semminek éreztem magam. Az igaz, hogy ide most nem nőként jöttem, csakis dolgozni.
Nem is értettem, hogy miért érdekel, hogy ennek az érzékelten ökörnek nem kellek.
Mindig gondom volt azzal, ha valaki uralkodni akar rajtam, ha valaki igazságtalan és kegyetlen, ha kihasználnak, ha semmibe vesznek.
Ma pedig mindegyikből rendesen kaptam, és a legszörnyebb az volt, hogy nem mondhattam meg a magamét, nem hagyhattam faképnél vagy legalább nem törhettem el az orrát.
Szörnyű volt nem önmagamnak lenni, minta kitéptek volna belőlem egy darabot.
Emellett viszont ott volt a furcsa gyengéd érzés is bennem, amit nem tudtam hova tenni, és nem volt az sem mellékes, hogy ha a vele való szexre gondoltam, ismét átjárt az az kellemes gerjedelem.
Ezért is indultam meg az irodája felé, de mielőtt benyitottam volna, kéjes és hangos nyögéseket hallottam és azonnal leesett, hogy mi folyhat odabent, ugyanaz, mint ami velem is folyt jó pár órája.
Nem akartam, de összeszorult a szívem, még sosem éreztem ilyet.
Talán egy picit reménykedtem abban, hogy amiket mondott, hogy senkit nem kívánt úgy, mint engem, hogy nője lehetek, talán igazak, de be kellett látnom, hogy tévedtem. Ezekben tényleg nincs semmi érzelem, belül üresek.
Minden szempontból rosszul jött ez nekem, hiszen, ha hazudott, akkor nehezebb lesz itt a szabadon való járkálásom – de ezt a kifogást csak bemagyaráztam magamnak, igenis, nekem a nőnek – nem a rendőrnek – fájt az, hogy mással van.
Aztán fogtam magam és halk léptekkel megindultam a kijárat felé, hogy még véletlenül se vegyenek észre.
Beültem az autóba, de nem tudtam azonnal elindulni, túlságosan ideges voltam. Pár nagy lélegzetvétel után viszont már ment.
Amikor hazaértem, azonnal a fürdőszobába vitt az utam, majd a zuhany alá álltam és jó hideg vizet engedtem magamra, hogy egy kicsit megnyugodjak.
Aztán azonnal pizsamába öltöztem, majd az ágyra vetettem magam.
Most valahogy elveszettnek és magányosnak éreztem magam és még a siker, hogy bejutottam sem tudom jobb kedvre deríteni.
Hiszen úgymond eladtam a testem, mint azok az olcsó nők, akiket annyira megvetek.
Dühös voltam és üres most én is, s talán nála még magamat is jobban gyűlöltem...
Aztán folyni kezdtek a könnyeim - nem is tudom, mikor sírtam utoljára – majd egyre csak jöttek és jöttek, mire zokogni kezdtem.
Azt a rengeteg elfojtott dühöt valahogyan ki kellett adnom magamból valahogyan és így egy kicsit sikerül.
Körülbelül egy óra múlva feltápászkodtam az ágyról, s mintha kicseréltek volna.
Nem voltam már ideges, sem zaklatott, hanem újra az az ambiciózus rendőrnő, aki ez a rémálom előtt voltam.
Nekem a munkám kell, hogy az első helyen álljon most és nem a buta érzéseim, és most nem csak rólam van szó, hanem a kollégáimról, az egész városról.
Aztán az íróaszatlomhoz ültem, kinyitottam a laptopomat, majd nekikezdtem tárgyilagosan első jelentésnek:
„ JELENTÉS A 3-MAS SZÁMÚ GYANÚSÍTOTTRÓL
A gyanúsított a megbeszélt időpontban fogadott a munkamegbeszélésen.
Jelleme: valóban kissé indulatos és érzelmileg labilis, gyakran józan gondolkodása helyett ösztönei uralkodnak, olykor agresszív, kiszámíthatatlan, hirtelen haragú, uralkodási vágyban szenved.
Munkamorál: az alkalmazottak megfélemlítése, hatalommal való visszaélés, nem tartja be egy munkamegbeszélés legális szabályait. Amit csinál, büntetendő az összes törvényszéki bíróság szemében.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése